Kaufmann Dávid a morvaországi Kojeteinben született 1852. június 7-én, és Karlsbadban hunyt el 1899. július 6-án. Breslauban szerezte meg rabbioklevelét 1877-ben. Egyedülálló hozzáértéssel és érzékkel gyűjtötte a ritka könyveket, kéziratokat és inkunabulumokat.

Az Eszter-tekercset Kaufmann Dávid Gabriele Trieste-től vásárolta Mantovában. A különleges érték megszerzése megrendítette Kaufmannt. A Maimúni Kódex megvásárlása után így írt: „Ki mondotta volna Dávidnak, hogy lakásában látni fogja, amit csodálattal és ámulattal nézett tizenkilenc évvel ezelőtt a Trieste testvérek palotájában, megb. dr. Cosimo orvos barátja társaságában, 1877 nyarán Páduában. Azért nevezhetem ezeket a napokat purimnak, mert sorsom megajándékozott ezzel a kinccsel... Már felhagyott a szívem minden reménnyel, hogy birtokba vehetem, amit a Trieste testvérektől megvásároltam. Mert amikor a könyvek tíz ládában a határhoz, Udine-be értek, a vámosok nem engedték ki az országból... Már lemondottam a reményről, és íme segítség és mentés jött más helyről. A firenzei Galéria véleményezte a kivitel engedélyezését... Pénteken, 1896 purimján házamba vihettem...”

A Kaufmann Gyűjteményben őrzött Eszter-tekercs (jelzete: Kaufmann A 14) 3 méter 93,5 cm hosszú és 39 cm széles. A pergamentekercsre írt hagyományos szöveget a scriptor, az író 16 kolumnára osztotta. Színekben rendkívül gazdag, architektonikus keret veszi körül minden oldal 22, sötétbarna tintával írott sorát. A Szentírás hagyományos szövege felett hol a különböző – női képmás szimbolizálta – múzsák foglalnak helyet, hol szárnyas puttók tartanak ékes koronát, mely alatt különböző bibliai idézetek találhatók.

Érdemes rámutatni a szöveg és a szövegtestek alatti képek közötti kapcsolatra. Azonnal felvetődik a kérdés, vajon a scriptor és az illusztrátor ugyanaz a személy volt-e. A Kaufmann Megila nem tüntet fel semmilyen impresszumadatot, így egyelőre a kérdés megválaszolhatatlan. Tény azonban, hogy az illusztrátor ügyes kézzel, szellemesen, sőt érzékletesen választotta ki az adott oldal egyik jellemző és jellegzetes jelenetét. Így a megilát olvasó ember előtt „megjelent” az olvasott téma attraktív képi megfogalmazása. Mindemellett a különböző szentírási motívumok hátterében felvillan a reneszánsz korának városa, az élet hangulata, s a barokk ízlésvilág hatása is. Az illusztrátor 18 képen, miniatúrán foglalta össze, illetve a képzőművészet „nyelvén” mondta el a történetet.

A külön pergamentekercs – amelyen a megila felolvasása előtti és utáni imák olvashatók – két önálló kompozícióval egészíti ki a purimi történet illusztrációsorozatát. Az egyiken a purimi karnevált, a másikon az önvédelem jeleneteit láthatjuk.

A Kaufmann Megila illusztrációinak stíluselemeit vizsgálva megállapítható, hogy vannak olyan szimbólumok, például a pálmaág, zeneszerszámok stb., melyeket Jan van Eyck vagy Paoulo Veronese álmodott vászonra a 15-16. században. A csavart oszlopok, a múzsákat szimbolizáló nőalakok, a koronát tartó puttók, az érett reneszánsz jellegzetességei. Ugyanakkor felfedezhetjük a 17-18. század fordulójára jellemző forgatagot, drámai témaválasztást és teatralitást.